A Pre-Bond és a Bond Seamaster után a soron következő generáció az, ami mostanra a ritkább lett. Abbahagyták már a gyártását, talán ez is az oka annak, hogy az igazán Seamaster-fanok között a népszerűsége egyre csak nő és nő.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
50 év után…
1998-ban, a klasszikus Omega Seamaster Professional kiadásának ötvenedik évfordulója alkalmából az Omega elindította a Seamaster típuscsalád azon irányát, ami modern köntösben, de hű mása a korai daraboknak. Tegyük hozzá, hogy nem a konkrét 1958-as modellt gondolta újra a gyár (erről a koncepcióról az idei Baselworld kapcsán ITT már írtunk), hanem a 6 évvel későbbi kardmutatós ST 165.024 referenciaszámú darabot.
Mára ebből a korabeli, minden vonalában klasszikus Seamasterből teljesen eredeti, nem összelegózott és utángyártott alkatrészekkel megbecstelenített példányt már alig-alig találni, és komoly szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy megkülönböztessük ezeket egymástól.
Omega Seamaster GMT 2534.50 és 2234.50
Az Omega az ötvenedik évfordulóra egy GMT változattal készült, ez a 2534.50-es típusszámot kapta, később ezt 2234.50-es referenciaszámmal gyártották tovább, a kettő közötti egyetlen látványos különbség az eltérő szíj.
Maga a tokforma nem változott az 1993 óta ismert Bond Seamasterhez képest, az átmérője is a megszokott 41 milliméter maradt, annál inkább a számlap és a lünettabetét. Az óra visszakapta a kardmutatókat, a hosszúkás -festett- indexeket és megőrizte a Seamaster modellekre jellemző enyhén csavart tokfüleket, viszont megtartotta az előző generációból ismert hullám mintás számlapot. A lünettabetét a korábbitól eltérő betűtípust – nagyobb számokat – kapott. Megváltozott a szíj is. Az Omega hívők között is megosztó 5 soros fémszíjat és a korban megegyező Speedmaster 3 soros szíját használták fel, referenciaszámtól függően.
Az ideológia különbségét mélyen, de tükrözi a modell neve is, egyszerűen a Seamaster GMT nevet kapta, kihagyva a Professional szót. Bár a vízállósága 300 méter, a héliumszelep is elmaradt és ezzel a két hiányossággal, tehát a búvárlünetta helyett a 24 órás GMT lünettával és a héliumszelep hiányával nem volt összeegyeztethető a búváróra lét.
Apropó GMT. Míg a rövidítés a Greenwich Mean Time-ot jelöli, ami ugye az időzónák beosztásának alapja, az órák esetében ez egy külön kategória. Az egészen egyszerűtől a kifejezetten összetettnek tűnő, látványos megoldásig több módon is életre lehet hívni ezt a funkciót, ennek a későbbiekben külön cikket is szentelünk. A Seamaster GMT esetében az óra profiljához illő, egyszerűbb megoldást választotta az Omega. A számlapon van egy negyedik mutató, ami 24 óra alatt ér körbe, szemben az óramutató 12 órás „köridejével”. Ez a mutató hosszabb, mint a többi, gyakorlatilag a lünettán található számokra mutat. Amikor egy másik időzónát is szeretnénk leolvasni a számlapról, akkor a lünettát és a 24 órás mutatót kell szinkronba hozni.
Tehát ha az órán GMT+1 magyarországi idő szerint 7 óra 22 perc van, második időzónának pedig a GMT +4-es időzónát szeretnénk látni, akkor a lünettát úgy állítjuk, hogy a 24 órás mutató a lünettán a kívánt órára mutasson. Így, ha bármikor ránézünk az óránkra, az óra-, és percmutatóról leolvashatjuk a helyi időt, a 24 órás-, és percmutatóról pedig a második időzóna idejét.
A szerkezete az Omega által módosított ETA 2893-a2 GMT szerkezet, ami plusz köveket kapott és megfelel a kronométer szabványnak, így viszont már cal. 1128 néven ismerhetjük, mint az Omega sajátját. Mondhatjuk talán, hogy nagy truváj nincs, 28.800-as lengésszámmal üzemel, a járástartaléka 44 óra. Egy megbízható, pontos szerkezet, aminek egyetlen típushibája a 24 órás kerék dupla fogaskerekét óránként rugóztató rugó eltörése. Az alkatrész cseréje egy teljes szervizelés esetén nem kiugró tétel, de nem is 1-2 év után történik meg, hanem jóval később.
A Seamaster Professional – 2254.50
A GMT után az Omega gyűjtők már könnyen elképzelhették, miként fog kinézni a Professional, viszont annak bemutatásáig két évet várniuk kellett. Ekkor, 2000-ben mutatták be a 2254.50-es referenciaszámú Seamaster Professionalt. A GMT-hez hasonlóan az SMP is a kardmutatókat, a festett, hosszúkás indexeket, és a lünettabetét frissített betűtípusát és a Speedmaster-féle szíjat kapta, ezt viszont a Bond Seamaster szíjáról ismert búvárhosszabbítós csattal (lsd. kép – pár sorral feljebb).
A tok főbb vonalai megegyeznek a GMT, és a Bond SMP vonalaival, a GMT-vel mindössze vastagságban van minimális különbség. A számlap ebben a típusban is a modellre jellemző hullám-textúrát kapta. Minthogy Professional modell, így a 10 óránál elhelyezett manuális héliumszelep is visszakerült a tokra, folytatva ezzel a Seamasterek jellegzetes vonásait. Az acél lünettabetétet lehet talán a leggyengébb láncszemnek nevezni, mellette szóljon a Bond SMP-vel szemben, hogy nem hajalmos olyan fakulásra, mint a korábbi modellek kék betétei voltak. Mivel az órát 1998 után mutatták be, így nem kell arra is figyelnünk, hogy trícium, vagy SuperLuminova festék az, amitől a sötétben világít, biztosak lehetünk abban, hogy nem tríciumos.
Az SMP esetén is megkülönböztetünk kvarc és automata, teljes méretű full size, és kisebb, 36,5 milliméteres mid-size modelleket. A túlontúl részletes leírás helyett álljon itt egy összehasonlító kép.
Csak úgy, mint a korábban megismert Bond SMP-k esetében a számlap adja a legtöbb információt. Az automata esetében a Professional szó alatt megjelenik a Chronometer felirat, míg a kvarcoknál ez elmarad. A tok méretét pedig a 3 óránál elhelyezett dátumablak melletti index alapján fejthetjük meg. Láthatjuk, hogy a mid-size automata esetében nincs index 3 óránál, míg a kvarc esetében fél-index van, arányaiban akkora, mint a 41 milliméteres automata (bal alsó) esetében, viszont a kettő nem összetéveszthető a szerkezetre utaló felirat miatt.
Sűrűn előforduló probléma, hogy a másodpercmutató végén üde színfoltként virító piros festék kifakul, akár világos narancssárgává.
Szerkezetek terén nincs eltérés a Bond SMP-től. Kvarcból az ETA 255.461 alapwerket márkázta az Omega és lett cal.1538, automatából pedig az ETA 2892-a2-re épülő, minimálisan módosított cal.1120-at építik az órákba. Az ETA 2892-a2 az ETA elegánsabb, karcsúbb szerkezete, legtöbb órába kronométer (COSC) minősítésű változata került, így kiváló alap volt az Omegának. A cal.1120 is kronométer minősítésű, ezt a számlapon is olvashatjuk. A minősítés napi -4, +6 másodperc közötti tolerált járáseltérést jelent, tehát ha az óra napi négy másodpercnél kevesebbet késik, vagy hat másodpercnél kevesebbet siet, akkor megfelel a szabványnak. Legtöbb esetben a minősített órák ennél pontosabbak.
A kardmutatós SMP-k is tükröződésmentes réteggel ellátott zafírüveget kaptak, ami egy alapvető dolog kéne legyen és nem csak a búváróráknál: nagyon jót tesz a leolvashatóságnak és a számlap textúrájának egyaránt.
Mielőtt továbblépünk a színesebb változatok felé, emlékezzünk meg a modern kori óragyártás történetének talán leggyengébb minőségű dobozáról. Ezeket az Omegákat – a 90-es évektől kezdve közel az összes Omegát – egy piros, bőr hatású (?) dobozban lehetett megvásárolni, ami alapvetően nem nézett ki rosszul. Vastagon szegett élek a dobozon, nagy, fém Omega Globe logo, finom belső borítás. Aztán ahogy telt, múlt az idő a doboz elkezdett szétfoszlani. Nem kellett hozzá semmi, nagyjából a levegővel való érintkezés is elegendő volt ahhoz, hogy foszlani kezdjen. Ebből kifolyólag semmiképpen ne ijedjünk meg, ha egy felkínált óra mellé egy olyan dobozt adnak, ami félelmetesen rossz állapotban van, ebben az esetben talán a leghihetőbb, hogy megrágta az idő vasfoga.
A cikk nem ért véget, a következő oldalon bemutatjuk az Electric Blue-t, a titán verziót és limitált szériákat. Lapozz!
