A búvárkodás jó ideig nagyon keveseknek volt elérhető. A ma mindenki számára jól ismert könnyűbúvár felszerelés kifejlesztésében és ezzel a búvárkodás teljesen új dimenziójának megteremtésében fontos, úttörő szerepe volt Jacques Cousteaunak – akinek csuklóján gyakran feltűnt egy masszív, már ránézésre is mindent kibíró óra, az idén 50 éves Doxa Sub.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A Doxa búvár modellje, a Sub abban az időszakban született meg, amikor sok gyártó kezdett el a búvárok igényeinek megfelelő karórákat gyártani a sport népszerűségének növekedése miatt. Kis híján ide sorolható az etalonnak tekintett Rolex Submariner, és az első modern búváróraként ismert, 1953-ban megjelent Blancpain Fifty Fathoms is, viszont ezek nem elsősorban a sport, annál inkább katonai felhasználásra kerültek -lsd. Comex-.
A Doxa 1964-ben kezdte el búvárórája kifejlesztését, ehhez Cousteau mellett más, akkor jól ismert neveket is alkalmaztak, például a Földközi-tengert átúszó Claude Wesly-t is, vagy napjainkban Clive Cussler-t – ez persze a szükséges tudás nagysága mellett a Doxa népszerűségére is jó hatással volt. A búvárok igényeire koncentráló tervezés miatt az eredmény sok részletében eltérő lett az akkor elterjedt típusoktól. Az óra mérete viszonylag nagy, 42,5 milliméteres átmérővel, ami a víz alatti, búvárkesztyűs kezelést és láthatóságot könnyíti. A számlap színének a szintén szokatlan, a kísérletek szerint a víz mélyén a legjobban látható narancssárgát választották -ami egyébként sokak szerint nem a legjobban látható, mivel a fekete nagyobb kontrasztot ad néhány méternél mélyebben-. A fémszíj hosszának változtatása elvégezhető volt a szíj szétszedése, csatszemek kivétele nélkül is, az úgynevezett búvárhosszabbítóval.
A Rolex 2012 óta a Glidelock és Fliplock elnevezésű megoldást használja. Előbbi 10×2 millimétert enged állítani, utóbbi pedig 26 millimétert, ennek működése hasonló az Omegáéhoz.
A Doxa viszont egy ettől eltérő megoldást kezdett használni. A csat két oldalán rugós szemekkel, amivel rugalmasan állítható a szíj hosszúsága és a csat aljába rögzített fogas megoldással. Bővebben itt.
Szintén a búvárok igényének felelt meg, hogy a percmutató sokkal nagyobb és szélesebb, mint az óramutató, ezzel is kiemelve a víz alatt fontosabb információt. Az óra felfelé keskenyedő formája, az, hogy a lünetta kisebb átmérőjű, mint maga a tok, sokat segít a mindennapi hordhatóságon és persze a lünetta használhatóságát, foghatóságát megkönnyíti. Fontos kiemelni, hogy a Doxa Sub volt az első búváróra, aminek a lünettáján dekompressziós skálát is elhelyeztek -külső kör, mélység, lábban megadva-.
Volt szerencsém megpróbálni egy vintage Sub-ot, és bár a csuklóm nem nagy, kényelmes, jól hordható méretnek találtam az aránylag nagynak tekinthető korona ellenére is.
A fejlesztés után 1967-ben került piacra a Doxa Sub 300. Az elmúlt néhány évtized bebizonyította, hogy a búvárlegendák bevonása és a funkcionális tervezés jó eredménnyel járt, a Doxa Sub elismert és népszerű óra ma is. A Doxa Sub a Doxa többi típusához képest nagyobb presztízzsel, külön rajongói táborral rendelkezik, ami az árában is jól látható, az újabb és a régibb Sub-ok a legdrágább Doxák közé tartoznak, a korai, szép állapotúak a többezer eurós árkategóriában mozognak. Persze ez sokkal alacsonyabb az ugyanebből az időszakból származó Rolex, Omega és hasonlóan nagynevű márkák búvárjainak jelenlegi áránál, de a Doxa, mint márkanév már nem abban a ligában játszik, másként élték meg a „kvarcválságot”.
A Sub sikeres típus volt, az első Sub 300 -a szám a vízállóságot jelenti méterben- után megjelentek az egyre nagyobb mélységet elviselő órák, a második a 600-as volt, más színű számlapok, ezüst, sárga, fekete.
Kronográf verziót is készítettek nagyon kis számban, becslések szerint a különböző (ezüst, feketes, narancs) számlapos verziókból 300 darab készült színenként.
A Doxa Sub a kezdetektől fogva leginkább az ETA szerkezeteit használja, a legelső darabok ETA 2852-vel készültek, ami egy kézihúzós, 28.800-as lengésű werk volt. Később váltottak a 18.000-es lengésszámú automata ETA 2472-re, majd a 21.600-as 2783-ra. Az ETA 2824-2 jelentette végül a biztos, és legjobb megoldást, a magas, 28.800-as lengésszámmal és , nagyjából a hetvenes évek közepétől.
