A Heuer fénykorában, amikor még önálló cég volt és még a fiatal Jack Heuer nyomott hagyott a modelleken, akkor, az utolsó független években készült az a kronográf, amilyen Farkas Bertalannak, a híres, amgyar űrhajósnak is van.

Bár a párnatok ekkoriban már elterjedt volt, a Montrealnak megvan a maga sármja. A modell múltja visszavezethető az 1969-es, első automata kronók versengéséig, amikor még a Cal.11/12-vel szerelték, és a tokforma is sokkal jellemzőbb volt a hetvenes évekre, az Őszintén: órákról vlogunkban ITT foglalkoztunk a régibb modellel.

1977-ben – egy évvel a Tudor Big Block után, mint közvetlen konkurens – bemutatták a 750.503n referenciaszámmal ellátott modellt, a kor divatjának megfelelő párnatokkal. Ilyen tokformát láthatunk a Citizen 67-9119-nél, vagy akár a “paraszt-Heuer”-nek nevezett, a Montrealra különös mértékben hasonlító, de nem acél, hanem krómozott réztokos Meister-Ankernél, Omega Mark szériánál és még számtalan típusnál. A Montrealt a kvarcválság tudta csak megállítani, 1982-ben fejezték be a gyártását.

 

A 41 milliméteres acél tok méreteit nagyban meghatározta a szerkezet. Az ETA/Valjoux 7750 vastagsága érezhető a tokon is, abban a korban kifejezetten emberes darabnak számított. Bár ~40 év eltelt, amióta kikerült a gyárból ez a Montreal, és látszik, hogy a tokját már felújították, az is látszik, hogy nem sokat szedtek le a vastagságból az évek során, és a tokban mindenképpen van még legalább 40-60 év.

Ahogyan a szerkezetben is. A 7750-est a hetvenes évek közepén fejlesztették ki, egész pontosan 1973-ban, és napjainkban is szerelik számtalan különböző típusba az alsó-középkatergóriától egészen a felső kategóriáig. Rendkívül masszív és megbízható szerkezet, ami az elmúlt közel 50 évben kinőtte gyermekbetegségeit. A járástartaléka 42 óra és 28.800-as lengésszámon működik. Az automatika szíve, a rotor csak egy irányba történő mozgással húzza a főrugót, ez érezhető az órán is, bizonyos csuklómozdulatok után lehet érezni, hogy a rotor tovább forog az órában. Vannak, akik ezt nem szeretik ebben a werkben, de sokan úgy gondolják, hogy így lehet leginkább érezni, hogy egy mechanikus óra velünk együtt “él”.

 

 

A számlap nagyon szép állapotban megmaradt, de ez nem lehettlen küldetés, amennyiben nem kap vizet, vagy túl sok párát egy óra. Szemmel látható hiba nem található a számlapon. Az egyetlen valódi jel, ami a korára utal, az az óramutató fakulása. Érdekes, hogy a perc és az óramutató nem együtt fakult, pedig egyidősek.
Az óra jelenleg az 5 évente esedékes szervizén van a Pesti Órás műhelyben, 2020.04.03-tól átvehető, egy év garanciával.

Ár: 850.000 Ft
kronoshop@kronometer.hu

Típus: Heuer Montreal
Referenciaszám: 750.503n
Gyártási év: 1977-1982
Tok: 41mm, acél, 20mm tokfültávolság
Vízállóság: 30m / ráfröccsenő vízet állja
Szíj: Rios bőrszíj – Tetszés szerint Hirsch szíj választható hozzá.
Számlap: “Panda” – sunburst ezüst számlap, fekete segédszámlapok
Szerkezet: ETA 7750
Szerkezeti garancia: 12 hónap
További ellenőrzött állapotú vintage órák a krono/shopban. 

Galéria: